Címke: KATA

számológép

Meg ne bírságoljanak: itt vannak a januártól megemelt KATA szabályai

Jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei január 1-jétől. Több tízmilliárd forinttal többet kell befizetnie a vállalkozóknak az államnak 2021-től.

A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózás (KATA) 2021. január 1-jétől már csak a magánszemély egyetlen jogviszonyával összefüggésben vehető igénybe. A NAV alapértelmezetten az elsőként létrejött kisadózói státuszt hagyja meg, a többit törli – hívja fel a figyelmet a katát érintő egyik legfontosabb változásra Dr. Bákonyi László adójogi szakértő.

Jelenleg a kisadózó vállalkozások tételes adója, rövidebb nevén kata az egyik legnépszerűbb adófajta Magyarországon, mintegy 400 ezren fizetik így kötelező terheiket.

Bákonyi szerint azért válhatott sikeressé, mert a csekély adminisztráció és az alacsony adóterhek révén növelte a vállalkozási kedvet, megkönnyítette az új vállalkozások elindítását. Január 1-jétől azonban amellett, hogy jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei, az adóalanyok fizetési kötelezettsége is jelentősen emelkedik.

„A kisadózó vállalkozás éves szinten összesen 3 millió forint feletti kifizetést teljesítő megbízóját immár 40 százalékos adó terheli. Vagyis az adót nem a katás vállalkozó, hanem a megbízó köteles befizetni az államkasszába. Az összeget ráadásul havonta be is kell vallani, ami jelentős adminisztratív feladattal járhat a megbízó számára”

– magyarázza Dr. Bákonyi László adójogi szakértő. Hozzáteszi: amennyiben kapcsolt vállalkozás felé számláz a kisadózó, összeghatártól függetlenül minden bevételt 40 százalékos adó terhel. Fontos különbség, hogy külföldi szervezettől vagy jogi személytől érkező bevétel esetén a kisadózó vállalkozásnak kell megállapítani, bevallani és megfizetni az adót.

Dr. Bákonyi László emlékeztet: a 12 millió forintos éves kata értékhatár abban az esetben marad érvényes továbbra is, ha a kisadózó nem számláz kapcsolt vállalkozás felé, illetve egyazon belföldi vagy külföldi partner felé évi 3 millió forintot meghaladóan. A 12 millió forintos keret számítása szempontjából ugyanakkor figyelmen kívül kell hagyni a 40 százalékos adóval terhelt bevételeket.

A kata szabályozásának módosítását az indokolta, hogy a Pénzügyminisztérium elemzése szerint egyre többen váltak az elmúlt években katásokká a korábban munkajogviszonyban foglalkoztatottak közül. Ezáltal a szigorítás célja az volt, hogy a munkáltatók ne tudjanak katásként alkalmazni valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat.

Az államnak mindenesetre ezáltal több tízmilliárdos többletbevétele lehet 2021-től.

Forrás: Pénzcentrum https://www.penzcentrum.hu/vallalkozas/meg-ne-birsagoljanak-itt-vannak-a-januartol-megemelt-kata-szabalyai.1106970.html
Fotó forrás: Pexels

Magyarország parlament

Több tízmilliárd forint pluszbevételt hozhat a kata átalakítása.

Több tízmilliárd forint pluszbevételt vár 2021-től a kormány a kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata átalakításától – olvasható a Dr. Bákonyi László adójogi szakértő által küldött elemzésben.

Mintegy 400 ezren adóznak így Magyarországon, csakhogy a munkaadók egy része munkaviszony helyett foglalkoztatja így a munkavállalóit, így jogosulatlan versenyelőnyre tesz szert. A törvénymódosítás jelenlegi formáját több szervezet is kritizálja – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemzéséből.

Jelenleg a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) a legnépszerűbb adófajta Magyarországon, mintegy 400 ezren fizetik így közterheiket.

Azért vált sikeressé, mert a csekély adminisztráció és az alacsony adóterhek révén növelte a vállalkozási kedvet, megkönnyítette az új vállalkozások elindítását. 12 millió forint a tételes – főszabály szerint havi 50 ezer forint – adóterhet jelentő kata értékhatára, felette 40 százalékkal adózik a bevétel. Az alanyi áfamentesség is előbbi értékhatárig választható.

Az utóbbi hetekben azonban a Pénzügyminisztérium, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), majd a kormány is többször beszélt arról, felülvizsgálná a kata jelenlegi szabályozását annak érdekében, hogy a munkáltatók ne tudjanak katásként alkalmazni valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat.

A kormány tervei szerint 2021-től változik a szabályozás, és az átalakítás várhatóan több tízmilliárd forint pluszbevételt jelent majd a költségvetésnek.

Jogosulatlan versenyelőny a munkáltatóknak

„Az a probléma a katával, hogy a munkaadók egy része munkaviszony helyett katás vállalkozóként, lényegében színlelt szerződéssel alkalmazza dolgozóit. A nagy népszerűség mögött egyre több esetben rejtett munkajogviszony áll, és azok a cégek, amelyek katás egyéni vállalkozókat vesznek fel dolgozni, jogosulatlan versenyelőnyre tesznek szert” – magyarázza Dr. Bákonyi László adójogi szakértő.

Ezt a trendet támasztja alá a Pénzügyminisztérium elemzése is, amely azt vizsgálta, milyen arányban váltak katásokká a korábban munkajogviszonyban foglalkoztatottak.

2013-ban a katásoknak mindössze 3 százaléka volt korábban alkalmazott, ez az arány 2019 végére elérte a 40 százalékot.

„A járvány miatt kialakult gazdasági válság még kiszolgáltatottabbá tette azokat, akiket illegálisan, katásként alkalmazott egy cég. A katás vállalkozót ugyanis nem védik olyan munkajogi szabályok, mint egy munkavállalót: a szerződését azonnal fel lehet mondani” – hangsúlyozza Dr. Bákonyi László.

3 millió forint felett 40 százalék adó

A kormány tervezett törvénymódosításának legfontosabb eleme, hogy a kisadózó vállalkozások éves szinten összesen 3 millió forint feletti kifizetést teljesítő megbízóit 40 százalékos adó terhelje. Vagyis az adót nem a katás vállalkozó, hanem az üzletfele lenne köteles befizetni az államkasszába.

Az MKIK támogathatónak tartaná a kata sávossá alakítását is, például úgy, hogy hatmillió forint árbevételig 50 ezer, afelett 65 ezer forint lenne a tételes adó mértéke.

A kormány tervezetét a napokban az Adótanácsadók Egyesülete és a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete is kritizálta, mondván: a javaslat a gazdaságfehérítő intézkedések terén visszalépésként értékelhető, a fiatalok körében fokozhatja az elvándorlást az országból, és újra helyzetbe hozhatja a számlagyárakat Magyarországon.

Súlyos szankciók

Dr. Bákonyi László adójogi szakértő kiemeli: a törvénymódosítás végleges formájától függetlenül biztos, hogy

a jövőben több NAV-ellenőrzésre számíthatnak az érintettek. A katával trükközők már jelenleg is komoly szankciókra számíthatnak, és nem kizárt, hogy ezen a téren is szigorítás várható. A jogviszony átminősítése miatt a munkavállaló már a jelenlegi szabályozás szerint is kötelezhető az elmaradt 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetésére. A megállapított adóbírságot, késedelmi pótlékot pedig a munkáltató fizeti meg, csakúgy, mint a magánszemélyt terhelő le nem vont járulék miatt keletkezett adóhiányt. Az adóbírság főszabály szerint az adóhiány 50 százaléka, de akár 200 százaléka is lehet.

Forrás: https://www.vg.hu/vallalatok/vallalati-hirek/tobb-tizmilliard-forint-pluszbevetelt-hozhat-a-kata-atalakitasa-2361977/

Fotó: Arriens/NurPhoto/AFP