Némi késéssel, de így csökkenhetnek a cégek adminisztrációs terhei

számlázás

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan a NAV által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből.

Évi több mint 4 milliárd számla- és nyugtaadatból ajánlja ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a magyar cégeknek ősztől az áfabevallási tervezeteket. Hazánk az Európai Unióban az elsők között indít áfabevallás-kiajánlási szolgáltatást az október 1-jével kezdődő adómegállapítási időszaktól kezdve.

„Az adóadminisztráció csökkentése fontos célkitűzése a magyar kormánynak, ehhez egy újabb lépést jelent, hogy az adóhatóság készíti el és ajánlja ki a cégeknek az áfabevallás-tervezetét” – mondta a szakjogász.

Felhívta azonban a figyelmet, hogy a kiajánlásokat ténylegesen jóvá kell majd hagyniuk a vállalkozásoknak, azok nem válnak automatikusan elfogadottá.

A tervezetek egyelőre inkább a kisebb cégeknek fognak érdemi adminisztrációs könnyítést jelenteni.

Az előzetes tervekhez képest némi csúszással ugyan, de a nyáron elindul a tesztidőszak, ősszel pedig a havi bevallók már élesben is kipróbálhatják a rendszert. Mintegy 200 ezer vállalkozás érheti el november 12-től az októberi időszakra vonatkozó bevallási tervezetét – derült ki a napokban Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkárának bejelentése, illetve a 429/2021. (VII. 16.) Kormányrendelet alapján.

Bákonyi László kiemelte: a tesztidőszakban kiemelten fontos lesz az adószakmával, a könyvelőkkel és a vállalkozásokkal történő folyamatos kommunikáció, a rendszer finomhangolása érdekében.

Arra is figyelniük kell a vállalkozásoknak, hogy ugyan a NAV az online számlaadat-szolgáltatás folyamatos kiterjesztésének köszönhetően egyre több információval rendelkezik a cégekről, a megkapott tervezetek egyelőre nem tartalmaznak majd mindent. A fordított adózású ügyletekhez vagy éppen a termékimporthoz kapcsolódó áfa adataival például 2022-ig a társaságoknak kell kiegészíteniük a bevallásokat.

Forrás: https://24.hu/fn/uzleti-tippek/2021/08/06/adohatosag-afatervezet-bevallas-adminisztracio/

Kép: Pexels